Döbbenetes adatok az okostelefon használatáról

Egy infografikai elemzést készített a Designtaxi, melyből kiderült, hogy valóban mindenhol velünk van az okostelefonunk. A felmérésből kiderült, hogy a felnőttek 12%-a még a fürdőszobába is magával viszi a készülékét, 40%-uk pedig bevallotta, hogy a WC-n ülve is kezébe veszi telefonját.

Sokan szinte elaludni sem képesek anélkül, hogy végigpörgetnék a közösségi oldalak aktualitásait, tehát a hálószobában is ragaszkodnak a mobilhoz. Az emberek 61%-a úgy alszik el, hogy a párna alá teszi a készüléket, 56%-uk pedig ébredés után is rögtön a telefonhoz nyúl.

 

 

 

Vezetés közben tilos telefont használni, sajnos sokan viszont ezt nem tartják be. A felmérésből kiderült, hogy a sofőrök 75%-a már telefonozott vezetés közben. Sajnos ez az autóbalesetek arányában is látszódik, hiszen azok 26%-a a vezetés közbeni telefonozás miatt történik.

 

 

A megkérdezett tinédzserek fele beismerte, hogy függnek az okostelefonjuktól, de ma már a felnőttek is hasonló eredményt mutatnak: 44%-uk még nyaralás közben is folyamatosan a munkahelyi e-maileket figyeli.

Valamilyen szinten persze megkönnyíti életünket a modern technológia, azonban óvatosnak kell lennünk vele, mert könnyen eluralkodhat rajtunk!