A CE-Connector felkészítő szakaszának vége egyben egy ígéretes új fejezet kezdete
Június 30-án véget ért a CE-Connector, a közép-európai térség 6 országára kiterjedő VC EU által finanszírozott 3 éves felkészítő szakasza. A kezdeményezés a fiatal startup vállalkozások támogatását tűzte célul a startup térben való megjelenés belépési korlátatainak csökkentése, illetve a frissen induló vállalkozások és a tőkebefektetők közötti távolság áthidalásának elősegítése által. Ezen célok érdekében a projekt igyekszik elősegíteni a startupperek és az üzleti angyalok közötti kapcsolatépítés folyamatát, illetve az állami szektor szereplőinek bevonásán keresztül elérhetővé tenni a lehető legtöbb közszolgáltatást az induló vállalkozások számára. Mindemellett a kezdeményezés egy szakértői csapatot is rendelkezésre bocsát, akik tudása és tapasztalta végigkíséri a fiatal vállalkozásokat az ötlettől a megvalósulásig vezető úton. A startup-ökoszisztéma élénkítése által ugyanakkor a projekt kimondott célja az egész közép-európai térség gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése, így az európai integrációs folyamat erősítése.
Miben segítünk?
A projekt lehetőséget biztosít az üzleti angyalok számára a hálózatbővítésre, így szélesítve az üzleti lehetőségeiket, és csökkentve a befektetéssel járó kockázatokat. Ezzel összefüggésben a kezdeményezés igyekszik az alapítók/családtagok/barátok hozzájárulásán alapuló finanszírozás és tőkebefektetés realizálása közötti időszak forráshiány okozta problémáinak kezelésében a startupperek számára rendelkezésre álló minden lehetséges eszköz maximális hasznosítása által.
A kezdeményezés segíti a közvetlen hozzáférést az állami támogatási programokhoz is, mind a 6 partnerország – Németország, Lengyelország, Szlovénia, Magyarország, Horvátország és Csehország – területén. A projekt ugyanakkor szakértői támogatást nyújt IKT, egészségügyi, környezetvédelmi technológiák, megújuló energiatermelést biztosító, és okosváros területeken érdekelt vállalkozások számára, mely tudásátadás kiterjed a startup szcénát jellemző pénzügyi, számviteli, jogi vonatkozásokra, és coaching, illetve mentorálási tevékenységet is magában foglal. A kezdő vállalkozások előtt álló lehetőségek maximális kihasználhatósága érdekében a projekt segít a közszolgáltatások – támogatások, hitelek, inkubációs és akcelerátor szolgáltatások, co-working terek – hatékony és gördülékeny elérésében is.
Elért sikerek és távlati célok
Bár a projekt felkészítő szakasza rövidesen véget ér, az elért sikerek okán a kezdeményezés nem áll meg ezen a ponton, hanem magasabb fokozatra kapcsol, és még nagyobb lendülettel folytatódik. A június végén záruló szakaszban Magyarország kiválóan teljesített, hiszen a németországi partnerrel azonos számú Üzleti Angyal befektetés létrejöttét támogatta. Az idei év végéig 1 300 000 Euro befektetés, valamint négy első körös, illetve egy második körös befektetés realizálását, illetve tizenöt fő üzleti angyal bevonását tervezi a projekt megvalósítani. Távlatos célként 2025-ig összesen 4 000 000 Euró befektetés tető alá hozásában nyújt majd segítséget, illetve a tervek szerint 25 főre kívánja növelni az elért angyalbefektetők számát, miközben 45 munkahely létrehozásában is közreműködik.
A következő 3 évben a hangsúly az üzleti angyalok bevonásán túl az egyetemi innovációs központokkal, az NKFIH HSUP programjával és nagyvállalatok fókuszált innovációs programjaival való együttműködésen lesz. Terveink között szerepel továbbá az SZTNH-val egy startup-okra kifejlesztett oktatási és mentorálás program indítása, hiszen a tőkebevonás szempontjából egyre fontosabb tényezővé vált hazánkban is a megfelelően védett szellemi tulajdon és az ebből kalkulálható cégérték növekmény. Mivel az állami, közszolgáltatásokat nyújtó szereplők tevékenysége hosszú távú gazdaság- és társadalomfejlesztési stratégiák megvalósulását is szolgálja, a fiatal vállalkozások által létrehozott innovációs érték pedig jelentős, a közszolgáltatók elemi érdeke a startup ökoszisztéma élénkítése, és így a projektben való tevékeny részvétel.
Ezzel a CE-Connector a következő fejlődési szakaszába lép, és egyedi szolgáltatásokkal teszi sikeressé a hazai és regionális startup-okat. Következő rendezvényünkön – a K2M.Club-bal közös rendezésben – várunk minden startup-ot szeptember 6-án.
A program folyamatos fejlődése itt követhető: https://www.k2m.club.
Szerző: Enter Com Group Marketing
A magyar partner részvétele a projektben a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul(t) meg. A projekt Interreg Central Europe programból került finanszírozásra.