Modern művészet

Nem mindegy, hogy emberi testeket látunk a vásznon, vagy az emberi test a vászon. Otthonainkban inkább az előbbit választjuk, de egy művész megmutatta, az utóbbi lehetőség sem elképzelhetetlen.
Testfestés és fali alkotások - modern festmények

Természetesen testfestésről már régóta tudunk, és beszélhetünk, de általában nem az egész test befestésére gondolunk ilyenkor. Nem úgy, mint Andy Gloub művész, aki már többször váltott ki munkássága során megbotránkoztatást, de csodálatot is egyaránt. New York utcáin festette be félmeztelen női modelljét még 2011-ben. Akkor ezért a tettéért több órát töltött a rendőrőrsön, hiszen ott tilos a nyilvános meztelenkedés.

Ez sem tántorította azonban el, hiszen a mai napig fest meztelen testekre, és egyre többet gyakorol, hogy minél tökéletesebb alkotásokat adhasson ki kezei közül. Júniusi projektjében ugyanis 200 önkéntes modellel dolgozott együtt, és alkotott színesebbnél színesebb festményeket a testükre.

Persze azért az otthonainkban nem élő, befestett embereket állítunk ki dekorációnak, hanem inkább választjuk a falra akasztható, akár embereket ábrázoló alkotásokat.

A Festménybolt festmény webáruházában is találhatóak emberi alakokat mintázó festmények, de egyéb különlegességekből is választhatunk, például Swarovski kövekkel díszített vagy színes virágokat ábrázoló alkotások.

Az itt található festmények, faliképek és vászonképek kizárólag kézimunkával készülnek csakis a legjobb minőségű anyagok felhasználásával.

A testfestő művész alkotásait tehát sokan szívesen csodálják fotókon keresztül, de a Festménybolt modern képei garantáltan jól mutatnak a szobánk falán is.

Kapcsolódó cikkek

Mi mindenre használható fel a műanyag tipli?

Mi mindenre használható fel a műanyag tipli?

Ezúttal azzal foglalkozunk, hogyha műanyag tiplit webshopból vásárolnánk, akkor mi mindenre használhatók fel a műanyag tipli egyes variációi.

Mire érdemes figyelni újépítésű ingatlan vásárlásakor?

Mire érdemes figyelni újépítésű ingatlan vásárlásakor?

Rengetegen érdeklődnek az új építésű ingatlanok iránt. Sajnos azonban kevés információ áll rendelkezésre arról, mire kell figyelni a vásárlás folyamatában. Ebben próbálunk most segíteni.

Cicajelmez halloweenre vagy farsangra

Itt vannak a legötletesebb cica-jelmezek!

Ha valakinek cicája van otthon, biztos elgondolkodott rajta már legalább egyszer, hogy valamilyen ruhát kellene ráadni.