Mire ügyeljünk a konyha átalakításakor?

Vannak olyan alaphibák, amik egyszerűen elkerülhetőek, ha körültekintőek vagyunk.
Mire ügyeljünk a konyha átalakításakor?

Hosszú tervezgetést, hosszabb-rövidebb halogatás követ, míg elérkezik a vágyott vagy félt konyhafelújítás pillanata. Egy kisebb festés vagy az egész konyhabútor cseréje, a változás és változtatás sokféle lehet. Ha a nagyobb fába vágnánk a fejszénk, azaz leváltanánk a régi bútort, akkor az alábbiak segíthetnek, hogy ne kövessünk el nagy hibákat.

A konyhák nincsenek könnyű helyzetben, hiszen rengeteg elvárásnak kell megfelelniük. Egyszerre legyenek hangulatosak, kényelmesek, érezzük jól magunkat bennük, de eközben legyenek praktikusak és egyszerűen használhatóak.

Éppen ezért alapos átgondolást igényel ez a dolog, amit kezdjünk azzal, hogy a szokásainkat, igényeinket és a lehetőségeinket mérlegeljük. A konyhabútor kiválasztásában ugyanis nagy szerepet játszik, hogy mennyi időt töltünk a helyiségben és pontosan mire is használjuk. Emellett ráadásul az is szempont, hogy nem egy havonta cserélendő berendezésről van szó, hanem minimum néhány éves elköteleződésről. A színek és formák tekintetében legyen utóbbi a mérvadó, a klasszikusok nem véletlenül azok, amik. Egy hagyományos vonalvezetésű, színvilágú bútorcsalád kisebb eséllyel megy ki a divatból néhány hónapon belül, és jóval nagyobb eséllyel tetszik majd akár egy évtized múlva is, ha alapvetően kedveljük ezt a kialakítást. Persze ez éppúgy igaz a letisztult, modern konyhabútorokra is.

Ne feledkezzünk meg a tárolásról, biztosítsunk ehhez elég helyet, válasszunk a szokásainkhoz megfelelő kidolgozottságú rendszereket, hiszen a síneken futó, kihúzható polcok, tárolók rengeteg helyet spórolhatnak nekünk, és könnyebbé teszik a rendszerezést, éppen ezért magát a konyhai munkát is.

Nagyon fontos a megfelelő térkihasználás, ehhez különféle alakú konyhabútorokból válogathatunk. A leggyakoribbak az „L” és az „U”, de léteznek egy, illetve két sorból álló, valamint szigetes megoldások is. Amennyiben a konyha egy légtérben található egy másik szobával, ami a legsűrűbben a nappalit jelenti, akkor mindenképpen egyeztessük a színeket a vásárlás előtt. Nem utolsó sorban arra is igyekezzünk kellő figyelmet szánni, hogy a konyhában mindig legyen megfelelő világítás, ami nem csak a hangulathoz, hanem a munkavégzés sikerességéhez, illetve a folyamat eredményességéhez is hozzájárul.

Konyhabútor kiállítás: www.konyhabutorkiallitas.hu

Kapcsolódó cikkek

Kéményrendszer és környezetvédelem: A tiszta égés fontossága

Kéményrendszer és környezetvédelem: A tiszta égés fontossága

A kéményrendszer és környezetvédelem közötti kapcsolat egy olyan téma, amely ma egyre inkább előtérbe kerül az éghajlatváltozás és a környezetvédelmi szempontok miatt.

Ki az értékbecslő és mivel is foglalkozik pontosan?

Ki az értékbecslő és mivel is foglalkozik pontosan?

Értékbecslésre országosan szükség van, nem véletlen, hogy a Grandenergia ebben is segítséget nyújthat a számunkra. Lássuk, hogy mivel foglalkoznak!