Az NB 1 történelmi rekorderei

A magyar élvonal legizgalmasabb kategóriából gyűjtöttük össze a rekordereket, íme egy kis történelmi visszatekintés az NB 1-ből.
A magyar futball rekorderei

Az NB 1 történetében a legfiatalabban bemutatkozó játékos Czvitkovics Péter volt, aki 15 éves és 6 hónaposan mutatkozott be 1998-ban az MTK csapatában. A második legfiatalabb bemutatkozáshoz csak 5 évet kell visszamennünk az időben, a jelenleg a holland bajnokságban futballozó Kiss Tamás csak 6 nappal múlt el 16 éves, amikor pályára lépett a Haladásban.

Ha a legidősebben pályára lépő játékost keressük, akkor sem kell sokat visszamennünk az időben. A hosszú légióskodás után hazatérő Király Gábor 2019 májusában játszotta az utolsó mérkőzését a magyar élvonalban, ekkor 43 éves és 1 hónapos volt. Természetesen mögötte is kapusok következnek, a második helyen Szűcs Lajos található, őt pedig Kövesfalvi István követi, mindkét hálóőr már 41 éves és 9 hónapos múlt az utolsó mérkőzésén.

A magyar bajnokságban a legtöbb győztes gólja Böde Dánielnek van, aki majdnem 140 találatnál jár már az NB 1-ben, ezekből pedig 43-szor győzelmet érő találatot szerzett az aktuális csapatának. Mögötte Kenesei Krisztián következik, aki 6 klubban is játszott a magyar élvonalban és 37 győztes gólt szerzett a karrierje alatt. A kategória harmadik helyét Tisza Tibor és Nikolics Nemanja foglalja el 33-33 ilyen találattal.

Az NB 1 történetében Balajcza Szabolcs védte ki a legtöbb tizenegyest, a korábbi újpesti hálóőr 75 büntetőből 23-at fogott meg. Ha a sikerességi rátát vesszük figyelembe, akkor a legalább 15 büntetőnél a vonalon álló kapusok közül Gróf Dávid a legjobb. Gróf 19 büntetőből 8-at is megfogott az eddig karrierje során, ami jobb mint 40 százalékos teljesítmény. Mögötte Király Gábor következik, aki 19-ből 7-et fogott meg.

A legtöbb mérkőzést gól nélkül lejátszó játékos kategóriáját az DVSC korábbi jobb hátvédje Bernáth Csaba vezeti, aki 195 mérkőzésen keresztül egyszer sem talált a kapuba. Természetes további védők következnek a listán, Böjte Attila 140 meccsnél állt meg, Dienes András pedig 139 meccsen keresztül nem talált a kapuba.

Az még érdekesebb ha a támadókat vesszük szemügyre ebben a kategóriában, köztük magasan Medgyes Zoltán vezet, a Szombathelyen nevelkedő játékos egymás után 63 találkozón nem tudott gólt szerezni, mögötte jóval lemaradva 38 mérkőzéssel Szakos Csaba következik.

A magyar bajnokságban a légiósok közül a még mindig aktív Djordje Kamber lépett a legtöbbet pályára, a Honvédban futballozó játékosnak 377 mérkőzése van jelenleg. Őt a szintén Honvédos Ivan Lovric követi, aki egy 100-assal van lemaradva a csapattársától.

Kapcsolódó cikkek

Tippek focicipő vásárlásához

Tippek focicipő vásárlásához

Focicipőt nem is olyan egyszerű választani.

A legjobb edzők kedvenc játékosai

Top edzők kedvenc játékosai

Összegyűjtöttük azokat a játékosokat, akik a világ legjobb edzőinek a kedvencei és ezért nagyjából minden mérkőzésen megkapták a lehetőséget a bizonyításra.

A magyar futball rekorderei

Az NB 1 történelmi rekorderei

A magyar élvonal legizgalmasabb kategóriából gyűjtöttük össze a rekordereket, íme egy kis történelmi visszatekintés az NB 1-ből.