Tenger alatt múzeum? Miért is ne!

Görögországban az Égei-tenger hullámai nagy csodát rejtenek. Egy csodát, ami hamar a világ első és eddig egyetlen tenger alatti múzeuma lett, egy hajóroncsot.
Tenger alatt múzeum? Miért is ne!

A harminc méter mélyen lévő látványosság és vele együtt a lenti tárgyak, leletek, roncsok, amforák csodás módon konzerválódott, egy lélegzetelállítóan színes környezetben, ezzel létrehozva, egy úgymond mindenki számára hozzáférhető víz alatti múzeumot. 

A hajó megsemmisüléséről vannak feljegyzések, i.e. 5. századból, közel a görög Peristera és Alonnisos nevű szigetek partjaihoz. Miután a több éves búvárkodási tiltást a görög idegenforgalmi minisztérium beszüntette, a hajó feltárása elkezdődött, így a búvárok és amatőr felfedezők számára is nyitva áll a kapu, egy kis tengeri időutazáshoz. Igaz, hogy a hozzáférés továbbra is szabályozott, de már részlegesen legalább látogatható a maradvány.

A hajót a ’90-es években fedezték fel, de elsőre tévesen becsülték meg korával és teherhordó képességét is. Eleinte azt gondolták, hogy a roncs i.e. az 1. századból származhat, valamint, hogy körülbelül 1500 amforát szállíthattak a hajóval, de ez a gondolat hamisnak bizonyult. Mint fényderült rá, a hajó i.e. az 5. századból való, és akár 4000 amforát is elbírhatott fedélzetén.

A látogatók egy merülés során, nem csak a hajót láthatják, felmérhetetlen tárgyi leletekkel együtt, de megtapasztalhatják, ahogy a természet, a halak és növények belakták a roncsot, a maradványok sok víz alatti faj élőhelyévé váltak.

A hajó volt az első ősi roncs, amely Görögországban a nyilvánosság számára hozzáférhetővé vált, több éves tilalmak és szabályozások után, hisz az ország félt, hogy a búvárok megrongálhatják vagy károsíthatják a görög tengerfenéken még mindig fekvő régiségeket. De köszönhetően az EU által támogatott BlueMed kezdeményezésnek, a Peristera múzeum és másik három további víz alatti terület is nyitva áll az érdeklődők előtt. 

Habár a hajó testét még néhol algák és egyéb növények fedik, minden bizonnyal csodás élmény lehet merülni egyet a történelem mély titkaiban, betekintést nyerni, hogyan is éltek az ottlakók, milyen tárgyakat használtak, milyen lehetett egy akkori görög kereskedő élete.

Kapcsolódó cikkek

Tenger alatt múzeum? Miért is ne!

Tenger alatt múzeum? Miért is ne!

Mindenki számára hozzáférhető a víz alatti múzeum.

Dubai Opera  - Placido Domingo!

Dubai Opera

A Dubai Opera megnyitotta kapuit.